2015 Már 21.

Kalandok az OKT utolsó pecsétjével

ALCEDO | Kalandok az OKT utolsó pecsétjével

Van egy ház Kishután, amit eddig csak nyaranta kerestem fel. Gondoltam, kipróbálom most azt is, mit tud a fűtése. Na jó, nem ez a cél vezérelt elsődlegesen, amikor összetrombitáltam csapatunkat egy jó kis téli túrára a Zemplénben, hanem egy újabb kellemes hétvégét akartunk eltölteni együtt. Azért a háttérben mégiscsak volt egy kis önös érdekem a helyszínválasztásnál: ez volt az OKT füzetemből hiányzó utolsó szakasz. A nagy ünneplésre készülve – ahogy azt még 2009 elején Dáviddal elterveztük – fel is bukkant egy üveg whisky a szállásunkon Kedves Kuzin jóvoltából. welcome drink gyanánt meg is kóstoltam és lehet, hogy nem kellett volna ennyire elsietnem a dolgot. Na de ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk szépen sorjában!

Az eső, ami egész este és éjjel esett, hajnalra havazásba fordult át, így biztosítva volt a hangulata és a megfelelő színű háttere a téli túrának. A társaságunk profi és összeszokott csapathoz méltón időre elkészült reggel, így késedelem nélkül átautózhattunk a Rudabányácska melletti Bányi-nyereghez, ahonnan aznapi túránk indult. Az autók parkolásánál a hó elrejtette a sofőrök elől azt a felázott, sáros területet, amibe bizony Manci (Czira autójának becsületes neve) bele is süppedt. Nem volt gond, a túrára való bemelegítés gyanánt egy pillanat alatt kitoltuk. Nekivágva utunknak nagy pelyhekben hullott ránk a hó, a lábunk alatt pedig kellemetlenül csúszott a téli csapadék és a vele összekeveredő sár elegye. De ez csak délig volt így, amint megálltunk egy teaszünetre a Nagy-Hallgató nyergében lévő pihenőhelyen, megszűnt a csapadék és kisütött a nap. Innentől kezdve a napunk a fotósok exponálásaitól volt hangos. Vágáshutára érve kicsit csalódtunk, hogy a térkép által jelzett kocsma bezárt, az ebédünket így a községháza parkjának kerti pavilonjában költöttük el. Egy újabb hegyet megmászva hamarosan elértük Nagyhutát, ahol megint csak zárt kocsmát találtunk és komolyan elkezdtünk aggódni a zempléni falubeli emberek közösségi életéért, de megnyugodtunk kicsit, amikor bélyegzésünk közben egy jó hangulatú disznóvágásra lettünk figyelmesek a faluháza udvarán. Aztán még jobban elszállt aggodalmunk, mire a műúton átsétáltunk Kishutára, ahol a felső kocsma épp akkor nyitott ki. A csapat egy része dacolva a fűtés épp csak akkor megindított voltával be is vette magát oda, a másik rész – benne a sofőrökkel – a szállás felé vette az irányt. Visszaszereztük autóinkat, közben még ezt-azt bevásároltunk a sátoraljaújhelyi TESCO-ban és már nem is maradt más hátra, mint hogy átautózzunk Mikóházára, ahol vacsorázni terveztünk. A vendéglátók már vártak minket – mivel rutinos módon előre leadtuk nekik rendelésünket – és megterítettek nekünk az emeleti különteremben. Kicsit „lagzifíling” kerített hatalmába. Flottul ment a vacsora, finomakat ettünk és hamar végeztünk is. Este otthon tétre menő kac-kac-kukacot játszottunk: el kellett dönteni, hogy ki férjen be a másnapi végardói fürdőbe menő autóba, mert több jelentkező volt, mint szabad hely. Lefekvés előtt még Qtya bővítette tápos ismereteinket könnyfakasztó módon.

A vasárnap napsütéssel, de egyben csípős hideggel is köszöntött minket. Elautóztunk Füzérre és egy helyi lakos tanácsára megcéloztuk a vár parkolóját, hogy ott senkit nem zavarva elhelyezzük aznapra a négy autónkat. Azt azonban nem tudta a jó ember vagy elfelejtette mondani, hogy az oda vezető út emelkedik, és tükör jég borítja. Gábor üggyel-bajjal ugyan, de lendületből sikeresen feljutott a parkolóba. Mint kiderült később, hólánc nélkül aznap közülünk ő volt az egyetlen, akinek ez sikerült. A többiek vagy elvesztették a lendületüket vagy más forgalmi okból, de kénytelenek voltak megállni. Ez még nem is lett volna akkora baj, de Qtya kocsija a behúzott kézifék ellenére végül mégis az árokban kötött ki. Szerencsére nem esett a járműnek baja és személyi sérülés sem történt, azonban mégse hagyhattuk ott, a másik két kocsit meg az út közepén. Helyzetfelmérés, ötletelés, tanácskozás, tippek osztogatása következett, miközben Peti élelmes módon a falubeli kocsmába lecsúszkálva szerzett egy traktorost, Csilla pedig hívott egy autómentőt Sárospatakról. Én Gáborral Eri hóláncát bevetve (ez volt az egyetlen pár az egész flottában) mentettem Mancit és a másik veszteglő kocsit. Tizenháromszor raktam fel és le a téli kiegészítőt (azért páratlan a szám, mert egyszer véletlenül leesett), olykor egy termosz forró teát segítségül hívva a befagyott rögzítő oldásához, úgyhogy a végére már annyira belejöttünk Gáborral, hogy a Ferrari-box szakembereinek mozdulatait utánozva bohóckodtunk. Közben Mindenki fellélegzett és leballagott a kocsma előtti hótól megtisztított területre, ahol csodák-csodájára simán elfért a négy autó egymás mellett… Itt konstatáltuk, hogy 2 órát töltöttünk az autómentéssel és mivel voltak, akiknek időre kellett visszaérniük Budapestre, ezért nem kockáztattunk, hanem két részre osztottuk a csapatot. A többség – velem együtt – visszaautózott a szállásunkra, néhányan pedig az eredeti terveknek megfelelően gyalog abszolválta a Füzér-Kishuta szakaszt. Én hasznosítva a sok gyerekkori itt töltött nyár során megszerzett helyismeretemet elkalauzoltam a többieket Kőkapura, hogy azért mégse maradjunk a négy fal között abban a ragyogó jó időben és a lábunk se érezze meg a kilométerek hiányát. A kőkapui tónál Gábor tartott nekünk egy érdekes bemutatót a környékről, megkerestünk egy geo-ládát és amerről jöttünk, vissza is indultunk. A szállásunkat ezúttal több részletben hagyták el a túrázók, ki-ki elintéznivalója függvényében. Így volt lehetséges az, hogy a gyógyfürdő végül kimaradt a programból, helyette az utolsó két autó legénysége Telkibányán részeltette magát egy elég komoly gasztronómiai élményben.

Habár a hétvége nem adta meg nekem az általam elérni kívánt célt – merthogy a Bózsvai pecsét helye még mindig üresen áll a füzetemben – mégis sokkal kellemesebb élményben volt részem: a csapatunk tagjai példát mutattak összefogásból, helytállásból és rugalmasságból. Minél több ilyen embert szeretnék magam köré! (ha már a céljaim taglalásával kezdtem az élménybeszámolót, fejezzem is be úgy…)

Botos György

botos.gyorgy@alcedo.hu

További kalandok, túrák …

Izland – 2. rész

Izland a szivárványok és a lélegzet elállító erővel zubogó hatalmas vízesések országa is. Godafoss, az Istenek Vízesése arról nevezetes, hogy i.sz. 1000-ben innen hajította le a nép vezetője az isteneket ábrázoló szobrokat: szimbolikus tettével…

Földes Anita Aktív, ZÖLD-VADON

Izland – 1. rész

Jártunk Hobbit-falván, vándoroltunk a galaxis egy másik bolygóján, vettünk kénes fürdőt földrengés idején, főztünk tojást vulkáni gőzben, gleccserre merészkedtünk, benéztünk Belzebub kohójának kihűlt kráterébe, vakoskodtunk lávabarlangban…

Földes Anita Aktív, ZÖLD-VADON

Lepkék lázadása

Az OKT (Országos Kéktúra) következő szakaszát Aggtelek és környékén teljesítettük, ahol Gyurci, a főnök (Botos György) immáron betöltötte a pecsételő füzetét, amelyhez ezúton gratulálunk neki. Ezen a túrán sokféle és különös harmadik típusú találkozásokban …

Nehéz-Posony Kata Aktív, ZÖLD-VADON
Botos György Aktív, ZÖLD-VADON , , ,