Izland – 2. rész

Előzmény: Izland 1. rész

Izland a szivárványok és a lélegzetelállító erővel zubogó hatalmas vízesések országa is. Godafoss, az Istenek Vízesése arról nevezetes, hogy i.sz. 1000-ben innen hajította le a nép vezetője az isteneket ábrázoló szobrokat: szimbolikus tettével kívánt véget vetni a többistenhitnek, és elterjeszteni a kereszténységet.

Godafoss ugyanúgy gleccserolvadék folyó vizét önti szét a megszilárdult lávafolyamok között, mint az óriási, 31 métert zuhanó Gullfoss, amelynek medrét a jégkorszak alatt vájta ki a hegyekből lezúduló eső- és olvadékvíz. Seljalandsfoss 66 méteres vízfüggönye mögé besétálhattunk, rám a legnagyobb hatást mégis Dettyfoss tette, amelynek szó szerint beleszédültünk a nézésébe. Meditatív és igéző. Úgy porlad szét a köveken a víz, mintha felrobbannának a cseppek. Folyamatosan és folyamatosan és újra és újra…

Itt megtörténhet az emberrel, hogy az egyik lába Európában, a másik Amerikában van! Izland ugyanis az eurázsiai és az észak-amerikai kőzetlemez határán keletkezett, amikor a két kőzetlemez megcsúszott egymás mellett, és a repedés mentén, a köztük lévő hasadékon feltört és megszilárdult a magma . (Jelképes hidat építettek a turistalátványosság fölé, de a mederben is lehet sétálni.) E két kőzetlemez évente 2 cm-t távolodik egymástól… Ennek és a vulkáni kitöréseknek köszönhetően a sziget területe ma is állandóan növekszik. Összesen 140 vulkán van, de a kráterek száma meghaladja az ezret! 26 vulkán jelenleg is működik. Emiatt a földrengések is gyakoriak. Először éltem át ilyet is! Morajló mennydörgés közepette nem egyszer megmozdult alattunk Föld.

Szerencsére nem akkor, amikor a 2010-ben egész Európa repülőforgalmát megbénító Eyjafjallajökull (ejtsd: ejjafjatlajökütl) kráteréhez iparkodtunk, hogy megnézzük, milyen egy mindössze 6 éves lávamező. Könnyű, festői és barátságos 6+6 kilométeres túra oda-vissza hátizsák nélkül, ha az ember a tériszonyát is a szálláson hagyja. Ketten nem így tettünk, és a 800 méter szintkülönbség megtétele közben 3 rövid szakaszon megtanultuk, mi az izlandiak istene… Ahol a hegygerinc kevesebb, mint 1 m széles és kétoldalt meredeken szakad le, vagy ahol az előzetesen felszerelt via ferrata kapaszkodáshoz lánccal összekötött, földbe szúrt vasrúdjai kijöttek a talajból, és csak lógtak a láncon, ott sokat megtud az ember önmagáról.

Azt hihetnénk, hogy egy tűzhányó kráterébe fölülről mélyen belátni a Föld középpontja felé, de a kráter nyílását, ha mégoly nagy is, eltömi a visszahulló olvadék, a sötétvöröses salak. Amire viszont nincsenek szavak, az a tűz és a jég, a vulkanikus és a glaciális erők találkozása. A láva ugyanis éppen két jégmező törésvonalának a határán tört elő a Földből! 6 évvel ezelőtt itt minden szó szerint hófehér volt, most hó, jég, vízesés és rajtuk fekete masszává hűlt lávafolyamok, valamint két megmászandó vulkanikus kúp fogadta kis csapatunkat. A jégmezőkre mélyebben már nem merészkedhettünk, mert közeledett a vihar…

Néhány napra rá nemcsak kárpótolt bennünket, de minden eddigit felülmúlt a Jökulsárlón gleccser-laguna, amely Európa legnagyobb jégborításának, a 8500 km²-es, helyenként 1 km vastag(!) Vatnajökullnak a déli szegélyén található. A gleccser évente 300 m-t húzódik vissza: leszakadó jégtáblákat „borjadzik”, ezek olvadás közben ún. gleccsertejjé válva tavat alakítanak ki, amely összeköttetésben áll az Atlanti-óceánnal. Ez a mértékű olvadás nem írható teljes egészében a globális felmelegedés rovására: a sós víz és a sok eső is megteszi a hatását. Miután kereket cseréltek a kétéltű járművön, amely defektet kapott a szárazföldön…, behajóztunk vele a lagúnába, egész közel a borjakhoz.

Ilyen lehet a Jeges-tengeren! Különböző méretű és alakú, fehéres és olykor hihetetlenül kék jégtáblák úsznak, csak itt meghintve a rájuk fagyott vulkáni hamu feketéjével. Optikai csalódás okozza hihetetlen kékségüket. Valóban csak a 10 százalékuk látszik ki a vízből, rejtelmes kékség vagy fehér homály jelzi a maradék 90% útját a mélybe. A lagúna szájában aztán felsorakoznak, és lomha tempóban úsznak a nyílt víz felé, hogy végleg beleolvadjanak az óceánba. Vadon élő, játékos fókák búcsúztatják őket. (Itt forgatták a 2002-es Die another day című James Bond filmet. Három héten át eltorlaszolták a tenger felé vezető kijáratot, így olyan vastagra fagyott az uszadék jég, hogy elbírt két, az üldözéses jelenetben száguldozó autót.)

Mindenki feszegette a határait, amikor elindultunk a Vatnajökull jégsapka egyik nyúlványán, a Skaftafellsjökull gleccseren. Bátorság- és ügyességpróba volt ez is a javából. Aznap nem vezetett túrát a január óta kint dolgozó magyar gleccser guide, Szádeczky Tamás, így bakancsra húzható hágóvas híján maradtunk, ami belekapaszkodott volna a jégbe. A vulkáni hamura lépve – ami foltokban belefagyott – ha bizonytalanul is, de túrabakancsban nekivágtunk az ismeretlennek. Gleccseren sétálni merőben újszerű érzés. Hallottuk az alattunk csobogó olvadékvizet, néhol a repedéseken át 5-10 méterig is le lehetett látni. Szűk jégcsúszdák vezettek le a vízbe. Óhatatlanul átfutott az agyunkon, hogy ha becsúszunk, profi felszerelés (kötél, jégcsákány, hágóvas, stb.) nélkül itt a vége. Kisebb adrenalin fröccs segítette minden mozdulatunkat, egyszerre volt felszabadító, megrendítő, borzongató és nyomasztó a jégen csúszkálni. Vitt előre az ámulat. Mindenkit a maga módján, a maga ritmusában. Találkoztunk például Tintinnel, a kínai divat bloggerrel, aki plüss fürdőköntösben és fehér sportcipőben fotózta és videózta minden lépését az extra díszletek közt, hogy boldoggá tegye 1 millió követőjét.

Láttunk más csodákat is. Illetve…, majdnem… Vagyis…, utólag… 1 km hosszan húzódik Izland 4. legnagyobb lávabarlangja, Raufarhólshellir, amelynek a gyomrába bemásztunk. Fejlámpával követtük az előttünk lépkedő társaink fényeit. Embernyi, egymásra hányt köveken vezetett végig az út: tintakék, lila, szürke, vörös foltokat világított meg a lámpa fénye. Mikor 5000 ezer évvel ezelőtt kígyózva ömlött itt végig a láva, a külső része előbb hűlt ki, kérget képezve megszilárdult, míg a közepén tovább folyt az izzó anyag és kiürült a csatornából. Több lámpával nagyobb felületeket fogtunk be a lávaalagút nyirkos falából: a tágas, magas csőben lávacseppkövek, az egykor folyékony bazalt párkányai és teraszai rémlettek fel. A legnagyobb flash mégis hazaérkezésünk után ért, amikor Szilágyi Lenke fotós átküldte itt készült képeit… Egy rétegeiben töredezett, óriási színes kígyóban barangoltunk.

Nem lehet Izlandról úgy hazamenni, hogy ne fürödj szabadtéri termálvízben! A reykjavíki Blue Lagoon élményfürdője nagyon drága, és valójában a mellette működő hőerőmű használt vizét vezetik a kiépített medencébe. A természetes, ingyenes lelőhelyeket viszont a túra több pontján is érdemes beépíteni a programba. Az se rossz, amikor sapkában, kesztyűben, teljes harci díszben a völgyhöz túrázol, ahol tucatnyi hévforrás fakad, hogy ott fürdőruhába bújva kiválaszd a számodra legoptimálisabb hőmérsékletű helyet. A 35-40 C fokos szakaszon rendkívül jól esik sörözni, whiskyzni, ha az ember visz magával… (20 méterrel közelebb a forráshoz már éget a víz, míg 20 méterrel távolabb langyos.) De az igazi királyság, amikor közvetlenül a sátrad vagy a turistaház mellett folyik össze egy hideg és egy forró vízű (ez utóbbi kénes szagú, alkalmasint a zöldalgától UV kéken derengő) patak, és az áramlatokat kihasználva áztathatod ki átfagyott tagjaid. Az igazán szerencsések innen nézve gyönyörködhetnek az északi fényben éjjel, a csillagos ég alatt. Ez a bónusz! Szeptember közepétől ugyanis, a nyári szezon után a turistákat újabb látványosság vonzza: a sarki fény organikusan mozgó, jellemzően UV zöld fénycsóvája, ami országutat fest az égre.

Szerencsénk volt. Izland sokkal többet adott, mint amit egyáltalán elképzelni tudtunk, ráadásul az időjárás is kegyes volt hozzánk. Felültünk a magasított karosszériájú all-road távolsági terepbuszra, ami simán átvágott az 1 méter mély folyókon is 50 emberrel a fedélzetén, és meg sem állt Reykjavíkig. Búcsúztattak minket a bárányok, amiket lehajtottak a hegyekből, hogy a fűtött farmokon vészeljék át a telet, és hogy gyapjújukból tavasszal tradicionális izlandi pulóvereket kössenek; az eső miatt színes fóliába burkolt szalmabálák, amelyek közül a rózsaszínek a legdrágábbak, mert a vételár egy részét mellrák-gyógyításra fordítják; a vadregényes tájakon elszórt, minimális élelemmel, vízzel és matraccal feltöltött menedékházak, amelyek hóviharban életeket mentenek; az izlandi mondavilágból itt maradt „kővé vált” trollok és koboldok; a szikes lapályok és a vulkánokban megbúvó kristálytiszta krátertavak. A reptéren a két utolsó felirat már a hazaérkezésre készített fel bennünket. A magyar helyesírással megegyező „Jógastúdió” és az „Út” feliratok – ez utóbbi „kijárat”-ot jelent izlandiul – tökéletesen zárták ittlétünket. Izland, még visszajövünk!

A teljes fotóalbum megtekintése