2017 febr 18.

Izland – 1. rész

ALCEDO | Izland - 1. rész

Jártunk Hobbit-falván, vándoroltunk a galaxis egy másik bolygóján, vettünk kénes fürdőt földrengés idején, főztünk tojást vulkáni gőzben, gleccserre merészkedtünk, benéztünk Belzebub kohójának kihűlt kráterébe, vakoskodtunk lávabarlangban, erős sodrású jégolvadék folyón keltünk át és megtaláltuk a boldogság kulcsát… Izlandért meg kell küzdeni, de megéri!

Az első két fent említett dolog talán csak a képzeletemben történt meg, annyira nem akartam hinni a szememnek, amikor az északi sarkkört alulról kishíján súroló sziget sosem látott színű és formájú természeti alakzatai között bandukoltunk. Élveztem, hogy a nappalok még jóval hosszabbak, mint az éjszakák (ebben az évszakban, az egyhónapos szeptemberi ősz folyamán). Mintha hétmérföldes csizmát húztunk volna, olyan gyorsan változott körülöttünk az Izlandi-felföld kőzete és flórája. (Vadonélő állattal szinte egyáltalán nem találkoztunk. Nincsenek hangyák, nincsenek pókok, nincsenek vadak. A gazda nélkül, szabadon legelő bárányoknak nincsen természetes ellensége. Madarakat látni, elvétve.) Vannak viszont – a riolit nevű kőzet összetételétől függően – élénk narancssárga, zöld, kék, bordó színekben hullámzó hegyek, az ormaik között geotermikus mezőket létrehozó kénes kigőzölgések.

Az ún. *iszapfortyogók és mofetták (100 C fok alatt), a fumarólák (100-200 C fok között), a szolfatárák (200 C fok fölött) a vulkáni, illetve utóvulkáni működés ékes bizonyítékai. Amikor a csapadékból származó talajvizet a felszín alatt sok helyen mindössze 3 km-re(!) folyó 1200 C fokos, mindent, de tényleg, mindent megolvasztó magma hője felhevíti és a talajjal együtt felmarva savassá teszi, akkor „kilyukad” és bugyogni kezd a föld. Körülötte mindenféle ércek, gipsz és ásványi anyagok válnak ki, amitől hupizöld, hupilila, fehér, barna és szürke fröccsenések jelzik, hogy elérték a forráspontot. Elhivatott útitársaink nyers tojással vágtak neki a 66 kilométeres gyalogtúrának azért, hogy botra erősített lepkehálóban szó szerint a természet lágy ölén főzzék meg a keménytojást. Kifogástalan lett! A kipárolgások sokszor egy föld alatti gőzmozdony erejével pöfékelnek (ebben a töménységben furcsán kénesen édes ízük van), megégetheti magát az ember, ha túl közel megy hozzájuk. Nem árt erre emlékezni, ha ránk jön a szükség …

Elzarándokoltunk Geysirhez is, minden gejzírek névadó atyjához (anyjához?). Évek óta inaktív. Fénykorában 70-80 m magasra fellövelt. Most unokaöccse, Litli Geysir gyakorol a felnőtté váláshoz, fél méter magasságig bugyogtatva a vizet. A jelenleg legmagasabbra, 25-35 méterre vizet köpülő Strokkur 3-5 percenként ejti ámulatba a tátott szájú turistákat.

Gejzírek akkor alakulnak ki, amikor a több tízméter mély, csőszerű repedésekben összegyűlő csapadékvizet alulról felhevíti a magma, elérve a forráspontot a víz még a felszín alatt gőzzé válik, aminek nagyobb a térfogata, mint a víznek, de a kőzetek miatt csak fölfele távozhat, és a felszabaduló gőz hirtelen kirobbantja a fölötte levő vízoszlopot.

Izlandon rengeteget esik az eső: a geotermikus működés folytán keletkező nagymennyiségű pára a légkörben sűrű és masszív felhőzónákat hoz létre, amelyekből naponta akár 10-szer is hullhat eső.

Izlandon, ha Landmannalaugar és Thórsmörk (más néven Þórsmörk) között, Európa kétségkívül egyik legszebb tracking útvonalán túrázik az ember. Áthalad a feketén csillogó, „vulkáni üvegként” is ismert obszidián-mezőn (amely követ az ősember és az indiánok is pattintva alakítottak használati tárggyá vagy fegyverré); a sötéten megkövesedett, terméketlen lávabombákon; a hegyek északi oldalain éveken át megmaradó, olykor 20 méter vastag hó- és jégfalakon; a vulkáni hamuval fedett, holdbéli tájra hajazó homoksivatagban, ahol egyébként az Apolló űrprogramban részt vett űrhajósok kiképzését tartották (Emstrur); a bazalt kiömléseken, amelyek egy végeláthatatlan test csontvázbőreként kígyóznak; a lávát hosszú négyzetkilómétereken át élénkzöldre festő, helyenként 50 cm vastagságú mohával borított, a perzsaszőnyegnél ezerszer puhább mesebeli vidékeken. Ezeken a tájakon csak részlegesen megoldott az autós közlekedés (elképesztő méretű terepjárókat láttunk), így a szemétszállítás is, ezért a turista teljes önellátásra rendezkedik be. A 15-20 kilós hátizsákkal 4-6 nap alatt teljesíthető, naponta 500-800 méteres szintkülönbséggel terhelt úton mindenki magával viszi még a szemetét is, hiszen a három nyári hónap kivételével – amikor időszakosan akár 20 fokig is felmehet a hőmérő higanyszála – hideg van, ezért nem bomlik el a még a szerves hulladék, több év alatt sem: egy elhullajtott banánhéj is környezetszennyezésnek minősül. Bizony, még a higiéniás törlőkendőt is magukkal viszik a lányok, nők s asszonyok egy útszéli pisilés után…

A szerény felszereltségű, de skandináv-módra jó minőségben felhúzott, minimalista turistaházak egymástól kb. 5-10 kilométeres távolságban várják a megfáradt vándorokat, nem kis anyagi áldozatért cserébe. Az izlandi legek között szerepel a turistaházakban fizetett vendégéjszakák ár-értékaránya, ráadásul az utóbbi években annyira megugrott a turisták száma, hogy ma már fizetni kell a telefon- és fényképezőgép akkumulátorának töltéséért is, és power bankot sem mindenhol töltenek. A félig nyitott szabadtéri tusolóban 4-5 perc melegvizet 400 izlandi koronáért (mintegy 1500 Ft-ért) lehet vásárolni, ha nincs a közelben termálvíz, amelyet becsatornázhatnak a fűtésrendszerbe. Egész Izlandon geotermikus, azaz a Föld belsejéből származó hővel, illetve elektromos árammal fűtenek, környezetszennyezés – és kémények – nélkül. A megújuló energiával táplált melegházak így Európa legnagyobb banántermelőjévé tették a szigetet. Pénzbe kerül a campingezés is, valamint helyben vásárolni még porleveseket és sört is irgalmatlanul drága.

Ha valaki nem elég elszánt vagy nincs megfelelő felszerelése ahhoz, hogy (ősszel) -2-0 fokban a szabadban sátorozzon, az horror-áron, 30 ezer forint/fő kaphat egy priccset egy 16-20 fős, emeletes ágyas szobában, amihez tartozik egy felszerelt közösségi konyha. Kevés a hely, odakint zima van, ezért a másfél főnek elegendő matracokon 2 embert szállásolnak el a saját(!) hálózsákjukban. Így, ha nem párban érkeztél, megesik, hogy egy vadidegennel hálod el az éjszakát. Nem kínálnak többet, minthogy édes meleg van, nem fúj be a hideg szél, nem ver be az eső, nem ázik át a sátrad. És mégis, szégyenszemre, van az a pillanat, amikor az egész napos kimerítő túra után mérhetetlenül jól esik nem fázva, nem fejlámpával, nem csak a gázmelegítő langy melegénél, nem sötétben vacsorázni… Annál csak a forró tus, az az 5 percecske, amit (el)adnak, az enyhíti jobban a fájó tagok zsibongását. Amikor tudod, hogy ez az 5 perc csak a tiéd, amikor rádöbbensz arra, hogy ez mennyire sok, hogy ennyire nem is lenne szükséged ahhoz, hogy összeszedd magad a folytatáshoz, hogy az az ötödik perc már AJÁNDÉK, és te állsz némán vagy éppen öntudatlanul dúdolni kezdesz, akkor rájössz, hogy mi a boldogság.

Például egy olyan nap után, amikor combig érő, erős sodrású gleccserből kiolvadt vízből duzzadt folyón kel át a tapasztalt túravazetőink, Csonka Gábor, alias Vándorboy és Kisida András hívószavára véletlenszerűen összeverbuválódott csapat. Tudtuk, hogy eljön ez a nap, kicsit talán vártuk is – bár korábban inkább száraz lábbal keltünk át a patakok kiálló kövein egyre nagyobb magabiztossággal egyensúlyozva. Akinek ehhez nem volt türelme, az bakancsostul átvágtatott a 3-5 C fokos vízfolyásokon. (Azután nylon zacskót tett a cipőibe, hogy kibírja az aznap még hátralévő 10 km menetelést…) Ám a mélyebb víznél nem volt mese. Átvettük a műanyag víziszandálokat, felgyűrtük vagy levettük a túranadrágot. Hátizsák fel, bakancs a nyakba, akinek volt, az a botjába kapaszkodott, akinek nem, az a lelkierejébe és egyesével nekivágtunk a folyamnak. Egy idegen lány nem volt szerencsés: kibillentette a sodrás, és derékig elmerült. A bugyija, a hátizsákja alja, a bakancsa is víz alá került. Összeszorított foggal, némán kelt át. Egy másik túrázót sírógörcs fogott el a túlparton. Megtapsoltuk azt a japán fiút, aki a hátán vitte át barátnőjét. Minket a csapatszellem gond nélkül átsegített (repültek a papucsok egyikről a másik oldalra, mikor híján volt valaki, bátorítottuk egymást), de hujjogtunk, sziszegtünk és káromkodtunk is rendesen, mire átértünk. Az utolsó métereknél már komolyan fájt, ahogy a hideg víztől hirtelen összehúzódtak az erek, annál csak a parton lett kínzóbb, amikor újra visszaszökött a lábunkba a vér.

A kisebb vagy nagyobb megpróbáltatásokat követően 9 fős társaságunk valamelyik tagja jutalom gyanánt mindig megosztott némi rágcsálni valót, csokoládét vagy rövidet. Járt körbe a hazai pálinka, a whisky, az izlandi Brennivin: köménymagos helyi burgonyapálinka, ami az íze alapján némi zuzmót is tartalmaz… Energetizál és átmelegít. Eredetileg mindannyian kiporcióztuk a hegyekbe vitt táplálékot, hogy a kelleténél egy grammal se cipeljünk többet, de mivel mindig más adott a közösbe, végig volt mit enni, s közben sokkal változatosabbá vált az étrendünk. (Bevallom, eleinte azon görcsöltem, hogy elfogy idő előtt az étel, ám a tapasztalt túrázók olyan példát mutattak önzetlenségből, amitől sok félelmet elengedtem…) Így ismertem meg az egyik legpraktikusabb vándorhúst, a szárított marhát is, amely icipici helyen elfér, könnyű és nagyon magas tápértékkel bír (special thanks to Zachar Gergely). Az Istenek Földjén, Godalandon gyűjtöttem életemben először gombát, rögtön fejnagyságú aranytinórukat. Hárman láttuk el az egész kompániát. Galó László ismereteinek és Derdák András konyhaművészetének hála mind a 110 ujjunkat megnyaltuk a gombapörkölt elfogyasztása után.

Földes Anita

info@alcedo.hu

További kalandok, túrák …

Izland – 2. rész

Izland a szivárványok és a lélegzet elállító erővel zubogó hatalmas vízesések országa is. Godafoss, az Istenek Vízesése arról nevezetes, hogy i.sz. 1000-ben innen hajította le a nép vezetője az isteneket ábrázoló szobrokat: szimbolikus tettével…

Földes Anita Aktív, ZÖLD-VADON

Izland – 1. rész

Jártunk Hobbit-falván, vándoroltunk a galaxis egy másik bolygóján, vettünk kénes fürdőt földrengés idején, főztünk tojást vulkáni gőzben, gleccserre merészkedtünk, benéztünk Belzebub kohójának kihűlt kráterébe, vakoskodtunk lávabarlangban…

Földes Anita Aktív, ZÖLD-VADON

Lepkék lázadása

Az OKT (Országos Kéktúra) következő szakaszát Aggtelek és környékén teljesítettük, ahol Gyurci, a főnök (Botos György) immáron betöltötte a pecsételő füzetét, amelyhez ezúton gratulálunk neki. Ezen a túrán sokféle és különös harmadik típusú találkozásokban …

Nehéz-Posony Kata Aktív, ZÖLD-VADON
Földes Anita Aktív, ZÖLD-VADON , ,