Mátra – Megint feladjuk?

Aranyvasárnap mit szoktatok csinálni? Mi leginkább túrázunk. 2014-ben egy olyan túrát szerveztem erre a hétvégére, ami 2010-ben egyszer már kifogott rajtunk a 40 centis fagyott hó, erős szél és rossz látási viszonyok miatt. A célpontunk Sirok volt, ahonnan első nap felautóztunk Kékestetőre és onnan gyalogoltunk le a szállásunkra. A korábbi tapasztalatokból kiindulva extrém korai időpontban ébresztettem a társaságot és a reggelinket is sötétben ettük még meg. Az ország legmagasabb pontjára érve előbb még mókusokkal és cinkékkel játszadoztunk, majd pár métert gyalogolva elénk tárult az a szörnyű látvány, amiről én addig csak rádióban hallottam és azt gondoltam, hogy a Pilist, a Budai-hegységet és a Börzsönyt érintette csupán.

A pár nappal azelőtti ónos eső azonban itt is tarolt: mindenfelé letört faágak, kidőlt fák, leszakadt vezetékek között lépdeltünk. Az ország legmagasabb pontján készített fagyos csoportkép után bevettük magunkat az erdőbe, ahol szembesültünk azzal, hogy a túristautunk akadálypályává változott: egy-egy szélcsatornában sorra dőltek ki a fák. Ezeken vagy átmásztunk vagy átkúsztunk alattuk, vagy kerülőt kellett tennünk az igen meredek hegyoldalban. Egyszóval csigalassan haladtunk. És még rosszabb és veszélyesebb lehetett volna a helyzet, ha mindehhez nem kapunk ragyogó napsütést és december közepéhez képest enyhe időjárást. Többen is indítványozták, hogy inkább keressek valami alternatív útvonalat Sirokig. Egyet már ismertem 4 évvel azelőttről, a Domoszlói kaputól, de onnan még messze jártunk. Amit meg ott hirtelen a közelben találtam, azon bokáig állt a sár, az meg azért nem volt jó. Így haladtunk tovább a kéken, szerencsére már egyre kevesebb kidőlt fa akadályozott, ahogy egyre lejjebb ereszkedtünk. Az említett elágazást elérve megismétlődött a 4 évvel azelőtti szituáció: páran letértek Recsk felé és onnan hazabuszoztak. Ezúttal viszont a többség a kék mellett voksolt és hegyes-völgyes szakaszon haladtunk, ami már sokkal könnyebben járható volt, mint a Kékes alatt közvetlenül. Sőt, még egy 30-40 egyedből álló szarvascsordát is megcsodálhattunk. Éppen sötétedésre értük el a siroki műutat. Előkerültek a fejlámpák és jó hosszú utat megtéve begyalogoltunk a faluba. Az autók visszalogisztikázása alatt jócskán megéheztünk és felettébb jó étvággyal fogyasztottuk el a helyi étteremben a palóc ételekből kiválasztott vacsoránkat. A társaság olyannyira elfáradt ezen a napon, hogy már játszani is csak két fordulót bírtunk elalvás előtt.

Másnapra néhány fővel megfogyatkozott csapatunk: valakinek a térde, valakinek a bokája fájt, valaki fürdővel igyekezett kúrálni magát, valaki pedig szolidarított. Aki a túrázást választotta aranyvasárnap, az autóval átment Szarvaskőre és onnan – immár a Bükk nyugati nyúlványain – gyalogolt vissza Sirokra. Sokkal kevésbé volt megterhelő ez a szakasz, mint a szombati: alig láttunk kidőlt fát, nem voltak akkora szintkülönbségek. Az idő továbbra is ragyogó volt, csupán a szél élénkült meg valamelyest. Délben például a fűben üldögélve költöttük el ebédünket Rozsnak pusztán egy barátkozó kiscica asszisztálása mellett. Csinálja ezt valaki utánunk december közepén! Sár azért akadt jócskán erre a napra is. A szél különösen akkor volt kellemetlen, amikor a siroki vár kapujánál gyülekeztünk egy újabb csoportképre. Összességében mégis azt mondhatom erről a szakaszról, hogy csupán levezetés volt az előző napi után. Az autókat gyorsan visszaszerezve a társaság egy része az Egerszalóki fürdő felé vette az irányt, ahol szaunázás és gyógyvízben ázás lazította a megfáradt izmokat zárásig. Na lehet ennél jobban várni a karácsonyt?