”Utazás” (főnév)

(Nem tudom, lehetséges-e túl sokáig tartó utazás. És hiába a fenti értelmező kéziszótár-szerű definíció, azt sem értem pontosan, hogy mit számítunk utazásnak? Továbbá hogy két utazás között mennyi a legrövidebb idő, amitől az már két utazás és nem ugyanaz??) Nna mindegy. Nem emiatt írok, hanem a metodika miatt.

Az elmúlt években úgy alakult az életem, hogy ritkán vagyok pár hónapnál hosszabb ideig egyhelyben. Utazás az életem, mondaná Para-Kovács. Eleve Magyarországon és Franciaországban lakunk, s ha tehetjük, a kettőn túl megyünk tovább is. Most az Egyesült Arab Emírségekben, Indiában, Thaiföldön és Szingapúrban jártunk, közel két és fél hónapon át. Hogy ez hosszú vagy a rövid, az szubjektív.

Ha az utazás fogalmi tisztázásra szorul, akkor annak módja, előkészítése nemkülönben. Van, aki szeret rendesen felkészülni – mindent megtervezni, leszervezni, olvasni előre a látnivalókról stb. Aztán vannak, akik rábízzák magukat a profira – befizetik a részvételi díjat és cserébe elvárják, hogy csőstül jöjjön a megrendelt élmény! Én inkább olyan felfedező típus vagyok, aki leszavaz a váratlanra. Csukott szemmel rábízom magam a világra és hagyom, hogy a hullámok partra sodorjanak: eddig akárhová is vetődtem, mindig akadt felfedezni való! Hogy kell-e előkészület a véletlenhez? Talán az egyetlen előzetes feladat, hogy a turistairodák vagy a bédekkerek tanulmányozása helyett, mellett mindenütt kerestem egy helyi ismerőst, barátot vagy barát barátját. Zuckerberg Mark Elliot, áldassék a neved!

Eredetileg Indiába igyekeztünk egy dokumentumfilm forgatására, de mint kiderült, a Petőfi által a János vitézben megfogalmazott jóslat (ti. hogy „Franciaország és India határos, De köztök az út nem nagyon mulatságos”, cseppet sem ilyen ijesztő: az Azuon és a Momondo.com olcsó és kényelmes alternatívákat kínál. Gondolnák, hogy Budapestről Indiába 55.000 HUF-ból el lehet jutni? Soha, egyetlen generáció e földtekén még nem volt ennyire szerencsés helyzetben a történelem során, hogy ilyen kényelmesen és olcsón utazhasson a világ távoli fertályaira, mint mi!

Igaz, Dubajba sose mentem volna magamtól, de arra vezetett az út, hát megálltunk pár napra. Kiderült, hogy épp azokban a napokban rendezik meg az Ejtőernyős Világkupát, így gyorsan megkerestük a magyar csapatot, hogy szurkolhassunk. Velük jutottunk el a világ legnagyobb szélcsatornájába, hogy ugrás nélkül kipróbálhassuk a szabadesést: egy pár méteres átmérőjű, plexi henger aljára gigantikus ventillátorokat szerelnek, amik 150-200 KM/órás szelet generálnak. Erre lehet ráfeküdni és szakértő segítségével megtapasztalni a repülés élményét – a földön. (Van már Pesten is ilyen hely, ha valaki nem szaladna rögtön 5000 km-t.) A magyar csapat tagjaival keveredtünk el az Emírségek trónörökösének lakására is, tudniillik a fiatal herceg imádja a repülést, jelentős repülőgép-gyűjteménye van, aminek egy részért egy magyar fiatalember kezeli. Nem terveztük egyik programot se, csak alakultak.

A flow azt az állapotot igyekszik nyakon csípni, amikor „folyóparton ülünk, és figyeljük az elhaladó vizet… A víz természetesen áramlik és mozog, biztos irányba. Energiája, ereje, bizonyossága van, ebből a kombinációból nyugalom és a világgal való egység érzete árad.” Utazni is valahogy így utaztunk. Volt néhány előre leszögezett biztos pont, de amúgy hagytuk magunkat sodródni.
Ahogy mondtam, eredetileg Indiába igyekeztünk, Mumbai-ba (leánykori nevén Bombay). Az osztrák állami televízió forgatott egy dokumentumfilmet egy magyar iskoláról, a legszegényebb borsodi régió kis falvaiban működő Dr. Ambedkar Gimnáziumról. A missziójuk alapját jelentő mozgalom gyökereire voltak kíváncsiak a filmesek, arra az 1956. októberében kezdődött folyamatra, aminek eredményeképp ma több, mint 20 millió dalit – azaz a legalsó kasztban született indiai – tért át buddhistává, ezzel egyszer s mindenkora léptetve ki magát a kasztrendszer börtönéből. Indiában ugyanis mai napig erősen tartja magát a hindu vallás és ennek kemény a társadalomszervező következménye. A közel 8.000 különféle kaszt összesen 1,2 milliárd ember életét szabályozza úgy, hogy 80%-uk örökre a társadalom alján reked. Ebből kínált kiutat az indiai alkotmányt megszövegező, Londonban és New Yorkban tanult jogász, Dr. Ambedkar, vagy ahogyan a helyiek hívják tiszteletük jeléül: Babasaheb Ambedkar (magyarra talán atyám-uramnak fordíthatnánk). Az ő tanításait tűzték zászlajukra Sajókazán, mert azt látták, hogy Indiában már sok millió embernek adott reményt, víziót!

Természetes, ha az átlag utazó nem Ázsia és a világ egyik legnagyobb nyomornegyedében, a mumbai-i Dharavi-ban kezd. Ha azonban a vendéglátó helyi vezetők megmutatják, hogyan tanítják írni és olvasni a családokat, hogyan segítenek az anyáknak a gyermeknevelésben, ha eljuthatsz egy árvaház fiúkollégiumába, hogy együtt ebédelj a tanulókkal, akkor téged is hamar megérint a tökéletes reménytelenség ellen fellépő erő. Amelyik szerint nem létezik lehetetlen helyzet! Hogy a tanulás, a taníttatás, a szervezkedés olyan közösségekbe is el tudja vinni a jobb kilátás ígéretét, ahonnan a mi európai pszichénk csak lelombozva kullogna el.

Buddhista kollégiumokban, vidéki meditációs központokban laktunk, helyi vonatokkal utaztunk, és bár a közlekedés valóban embert próbáló (kétszer két sávos autópályán 240 km hat és fél óra, a belső sávban szembe jövő, kivilágítatlan kamion nem elszórt extremitás, a duda azonban a helyiek szerint mindenen átsegít), összességében Indiát érdemes látni. Megrendítőek a másfélezer évesnél is vénebb, méltóságteljes sziklatemplomok, amilyeneket például Ajanta városában, a Delhi melletti Elephant Island-en (ez túristás) vagy a rizsföldek övezte Bhaja Cavesben láttunk. Felsétálsz a dombra, a parasztok az út mentén továbbra is ökörrel és faekével szántanak, a színes ruhás és turbános, szegénységükből kiragyogó szép asszonyok a fejükön viszik a tüzelnivaló hosszú, száraz faágakat – másképpen jössz vissza, mint ahogyan elmentél…

Ha látni érdemes is, az indiai nagyvárosok semmiképp se pihentető helyek. Sokkal inkább igaz ez Thaiföldre vagy Szingapúrra (igaz, ez utóbbi kb. 6szor drágább és modernebb). Egy párizsi festő barátunk tanácsára India után a burmai-thai határ mellé keveredtünk, egy nemzeti parkba. Tisztulni akartunk, mert valahogy olyannyira mocskosnak éreztük a szubkontinens milliós metropoliszaiban az életet, hogy csak napsütésre, a tiszta vízre, térre és csendre van szükségünk. Az indiai metropoliszok nem egyszerűen piszkosak, hanem szinte elviselhetetlenül szennyezettek és túlzsúfoltak. A levegő, a víz, a földek, az utak, a házak – minden mintha át lenne itatva a bűzlő gyárak salakanyagaival, a nagyipari termelés melléktermékeivel. Ennek épp az ellenkezője Thaiföldön a szerencsére kevesek által ismert Surin szigetek, Phukettől északra közel 100 km-re található nemzeti park. Napi egy hajó megy ide, van ugyan áram, de csak három órán keresztül, aludni sátrakban lehet – de a civilizációmentességet bőségesen pótolja a természet! Fehér homok, madarak, gekkók és a persze hely fő attrakciója, a korallok világa. Napokat töltöttünk pipával és búvárszemüveggel felszerelkezve a türkiz vízen, bámulva a színesebbnél színesebb mindenféléket. Mi sem tudtunk korábban erről a helyről, menet közben lett. Félretettünk minden más tervünket és távolsági buszra kaptunk. Megérte!

Végül újabb hatalmas ugrással Singapore-ban termettünk (az ázsiai fapados repülőjáratokkal ez tényleg gyerekjáték). Ez az ultramodern metropolisz keresztbeverte az eddigi hátizsákos turista-tempónkat: annyit költöttünk pár nap alatt, mint korábban egy hónap alatt, viszont olyanokat láttunk, amiket még sose! Friss város és kőkazdag, de nem műanyag, vagy legalábbis nem úgy, mint Dubaj. Európai léptékkel nézve is élhető, tiszta, kényelmes és változatos. Soha ennyiféle nemzetek konyháját másutt még nem láttunk, például. Soha ilyen hatalmas trópusi parkot nem pipáltunk, aminek ráadásul mesterségesen megteremtett ökoszisztémája és saját, napelemre épített energiarendszere van. Csuda, nna. Csuda csuda hátán!

Természetesen nem mindenkinek mindent, de utazás közben az ember megtanul hinni a pillanatnyilag körülötte lévőknek. Hamar szét lehet szálazni, hogy kinek-kinek a szavait mely inercia rendszer hányas szorzójával vagy osztójával kell számítolni: a delhii tuk-tukos ajánlata hogyan viszonyul egy bangkoki expat tanácsaihoz a metróban. Ha az idődbe belefér, általában meg lehet találni a pénztárcádhoz illő utazási formát is, szóval olyan helyekre juttat el a bizalmad, amikről korábban talán nem is hallottál.  Hamvas Béla írja egy helyen, hogy ha az ember otthon marad, akkor a világot ismeri meg, viszont ha utazik, megismeri önmagát.

S hogy miről is szól ez az egész, kérdezhetik? Hát a szabadságról!